Idén is Hangfoglalás!

2012.08.29. 22:45

Sziasztok!


Idén hetedszerre kerül megrendezésre Közép-Kelet-Európa legjelentősebb hangszerkiállítása, mely színháztechnikai kiállítás, valamint zenei konferenciák helyszíne is egyben. Tavaly 47.000 látogatót számlált az esemény; zenekedvelők, zenészek, érdeklődők egész sora jelent meg a Hangfoglalás három napján, idősek és fiatalok egyaránt.

Idén az esemény helyszínéül szolgáló eddigi 'A' és 'C' csarnokhoz képest a SYMA Sport- és Rendezvényközpont mindhárom csarnokában zajlik majd a kiállítás ('A' csarnok – teljesen csendes kiállítás, 'C' csarnok – félhangos/hangszeres kiállítás, 'B' csarnok - koncertcsarnok).

Hangszer – Hang – Fény – Stúdiótechnikai kiállítás és Sceni-Tech 2012 
2012. október 5 - 7. SYMA Sport- és Rendezvényközpont

 

Hangfoglalas2012palakat_572.jpg

 

komp_572_1343745794.jpg_572x385

Kedves szülők!

Íme egy kiváló lehetőség arra, hogy gyermekeikkel megszerettessék a zene világát! Egy remek kezdeményezés részeként az idei Nagy Sportválasztóval egybekötve kerül megrendezésre a Nagy Hangszerválasztó, melynek keretében június elsején és másodikán az eseményre ellátogató szülők és gyerekek több, mint 100 különböző hangszert próbálhatnak ki.

 

 

Az eseményen természetesen az Audmax is képviselteti magát, így a látogatóknak lehetőségük nyílik a KORG, VOX és Marshall termékek élőben való kipróbálására.

 

A rendezvény időpontja és helyszíne: 2012. június 1-2. Merkapt Sportközpont (1106 Budapest, Maglódi út 12.)

További információk a Hangfoglalás online oldalán, illetve a http://www.sportagvalaszto.hu oldalon olvashatók.

 

 

Tisztelt Pa3X-felhasználók!

Sajnálatos módon egy rendkívül szokatlan problémával szembesültünk, mely az értékesítésre került 76- és 61-billentyűs Pa3X modellek elenyésző részét érintheti - az érintett példányokban elemcsere szükségeltetik az esetleges károsodások elkerülése végett. A hibáról bővebben itt olvashat.


 

 

Az elemcsere folyamata igen egyszerű. A Pa3x úgy lett kialakítva, hogy az elem cseréjét akár a felhasználók is könnyedén elvégezhessék. Ennek módja a használati útmutató 266. oldalán olvasható. Az elemcserét a felhasználók csak a saját felelősségükre végezhetik; ha Ön úgy érzi, hogy ezt inkább szakemberre bízná, keresse Pa3X-viszonteladóját vagy szervizünket az elérhetőségeinken.

 

Mielőtt nekilátna, kérem jegyezze fel hangszerének modell-számát (MODEL) és 7-jegyű gyári számát (SERIAL NO). Ezeket az információkat a hangszere hátoldalán, a KORG felirat mellett, egy ezüstös címkén találja.

Szüksége lesz továbbá az eredetileg a Hangszerviz által kiállított és a vásárláskor kitöltött eredeti Jótállási jegyre is. Előfordulhat, hogy kérni fogják Öntől a vásárlást bizonyító számlát vagy nyugtát, vagy ezek másolatát.


Ön az alábbi módokon juthat új elemhez:

 

A) Saját felelősségére eltávolíthatja az elemet, majd az elérhetőségeinken történő előzetes egyeztetés(!) után a kiszerelt elemet az eredeti Jótállási jeggyel együtt biztonságosan becsomagolva postán vagy futárral elküldheti szervizünkbe vagy beviheti személyesen a Hangszervizbe, ahol a hangszer Jótállási jegyének és a gyári számának ellenőrzése után posta-fordultával küldjük vissza Önnek az új elemet, magyar nyelvű instrukciókkal. Természetesen a Jótállási jegyét is visszaküldjük. Kérem ne felejtse el megadni pontos nevét, címét, telefonszámát és esetlegesen e-mail-címét.

 

B) Saját felelősségére eltávolíthatja az elemet, majd beadhatja azt a kereskedőhöz, ahol a hangszert vásárolta. Itt is szükség lesz arra, hogy a gyári számot közölje ill. az eredeti Jótállási jegyet bemutassa. Adott esetben kérhetik a vásárlást bizonyító számla vagy nyugta másolatát is. A kereskedője intézi az elem feljutását szervizünkbe és értesíteni fogja, amint az új elem megérkezik, amit aztán Ön a mellékelt instrukciók alapján visszaszerelhet.

 

C) Beviheti a hangszert a kereskedőjéhez, ahol kiszerelik Önnek az elemet. Itt is szükség lesz arra, hogy az eredeti Jótállási jegyet bemutassa. Adott esetben kérhetik a vásárlást bizonyító számla vagy nyugta másolatát is. A kereskedője intézi az elem feljutását szervizünkbe és értesíteni fogja, amint az új elem megérkezik, amit aztán a kereskedője visszaszerel Önnek. Amennyiben az alatt a pár nap alatt, míg az elem megérkezik, szüksége van a hangszerre, nyugodtan használhatja, mert - mint említettük előző írásunkban - az elem csak a hangszer elindulását gyorsítja, elindulás után a hangszer az elem nélkül is tökéletesen működőképes.

 

D) Az elérhetőségeinken történő előzetes egyeztetés(!) után lehetősége van közvetlenül hozzánk behozni hangszerét, ahol az előzetesen megbeszélt időpontban megvárhatja az elem-cserét. A csere adminisztrációval együtt maximum fél órát vesz igénybe. Ha ezt az ügyintézést választja, ne felejtse otthon eredeti Jótállási jegyét, ennek hiányában a cserét nem áll módunkban elvégezni.


Az elem cseréje bármelyik esetben díjtalan.

Köszönjük megértését, türelmét és közreműködését!


Hangszerviz

 

Sziasztok!

Ne feledjétek: idén is várunk mindenkit szeretettel a 2012-es HangFesztiválon! Aki már jelen volt az elmúlt években tartott események valamelyikén, bizonyára tudja, hogy szakmai tartalom mellett rendezvényünkön igen családias hangulat vár a látogatókra, így mindenképpen számítunk megjelenésetekre! Hozzátok el családtagjaitokat is! Az alábbiakban a program előzetesről olvashattok. Idén újdonság, hogy a fesztivál látogatása kapcsán esetlegesen felmerülő családi konfliktusokat elkerülendő a HangFesztivál szervezői igazolással igyekeznek eloszlatni az aggódó feleségek kételyeit, melyet ide kattintva  találhattok :).

 

 


Május 19. szombat 10:00-16:00

 

HANGÁRUHÁZ udvar
1107 Bp. X. Fogadó u. 3.
(Térkép)
 

Program előzetes:

  • Pontban 10:00-kor a Hangosító tanfolyam nyitott órája: Hangbeállás élőben (Hangmérnök: Zsidei János - Zsonó)
  • Közkívánatra: Cherry Bomb zenekar (Klikk ide!)
  • Ferenczi György és a RACKAJAM - De most már tényleg! (Klikk ide!)
  • Szekcióelőadás (Shure URH megoldások a frekvenciaváltásra - Szuhanek Imre Eurythmics)
  • Korg-VOX Experience
  • Szekcióelőadás (Szabványos földelés, EPH a hangosításban - Tímár Endre okl. vill. mérnök )
  • HangFesztivál JAM ( A teljesség igénye nélkül: Szappanos György, Nagy János, Nagy Ádám, Gitano Nagy Laci, Temesi Berci, Vámos Zsolt ...)
  • Sör, töpörtyűkrém (Standard!)
     

FONTOS! Aggódó feleségeknek igazolást adunk! Klikk ide!

 

Korábbi években megrendezett HangFesztiválok részletes programjai találhatók az alábbi menüpontokban:

 

Az alábbi képekre kattintva az elmúlt évek HangFesztivál galériáit tekinthetitek meg:

   

 

süti beállítások módosítása